A hirtelen szívhalál genetikai háttere
A genetikai tesztek elsősorban a felmerült diagnózis megerősítésében,
és a genetikai hajlam szűrésében tölthetnek be fontos szerepet a sporttudományban. Bizonyos esetekben a szívet ellátó erek- és a szívizom működésében lévő eltérések nem okoznak tüneteket. A géndiagnosztika segítheti a tünetmentes elváltozások előrejelzését is, így a megelőzés (prevenció) alapvető eszköze lehet a jövőben.
A következő sorokban szakkifejezéseket tartalmazó cikket olvashatnak.
A hirtelen szívhalál (sudden cardiac death=SCD) előfordulása évente 250000 – 400000-re becsülhető az USA-ban és Európában. A hirtelen fellépő szív- és érrendszeri eredetű halál hátterében döntően kardiovaszkuláris elváltozások állnak, mint például a hypertrophiás cardiomyopathia, hosszú QT-szindróma (LQTS), myocarditis, arrhythmogén jobb kamrai dysplasia, aorta-ruptúra, Wolff-Parkinson-White-szindroma (WPW), Brugada szindróma (BrS) és a katekolaminerg polimorf kamrai tachycardia (CPVT).
A sportolók nem traumás eredetű halála 80%-ban a fentebb említett kardiológiai eltérések miatt következik be (Maron et al 1996). 35 évnél idősebb sportolók esetén 70-80 %-ban az érszűkületű problémák tehetőek felelőssé a hirtelen szívhalálért, míg 30-35 év alatt a szívhalál nem ischaemiás eredetű, az esetek 30%-át a hypertrophiás cardiomyopathia okozza.
A hirtelen szívhalál előfordulása a sportolók körében viszonylag alacsony (1:50000-100000), mégis 2-4-szer gyakrabban fordul elő fiatal sportolóknál, mint hasonló korú nem sportoló fiataloknál (Corrado 2007). A tragikus események az esetek többségében a sportolás közben illetve után következnek be, így tehát a fizikai terhelés egyik kiváltó oka lehet a tüneteknek a kardiológiai rendellenességeket hordozó egyéneknél.
Epidemiológiai tanulmányok igazolják, hogy a családi halmozódás jelentős kockázati tényezője az SCD-nek (Jouven et al. 1999), amely a genetikai prediszpozició valószínűségét támasztja alá. A kardiológiai anomáliák hátterében álló mutációk elsősorban a szív szarkometrikus és citoszkeletális fehérjéit valamint az extra- és intracellurális ionegyensúlyt fenntartó ioncsatorna proteineket érintik.
A szív ioncsatornáit kódoló génekben bekövetkező mutációk strukturális elváltozást ugyan nem okoznak, ám életveszélyes aritmiák forrásai lehetnek. Az ún. chanelopathiák a LQT-szindróma, a BrS és a CPVT pathológiához is hozzájárunlnak. Az LQTS-re hajlamosító kandidáns géneket Keating és mtsai azonosították elsőként. A KCNQ1 (LQT1), KCNH2 (LQT2) gének mutációi a kálium csatornákat érintik, elhúzódó repolarizációt okoznak. Az SCN5A (LQT3) gén mutációja a nátriumion sejtbe történő fokozott beáramlását eredményezi.
A genotipizált LQT-szindrómások 80%-ban az LQT1/2/3 mutációk voltak jelen, melyek különböző megjelenést (fenotípust) eredményeznek. Az aritmia fellépésének kockázata az LQT1 mutációt hordozóknál sportolás során fokozódik (Swarz et al 2001), míg LQT2 és 3 mutáció esetén a tűnetek nyugalomban illetve emocionális stressz hatására következnek be.
Az utóbbi 15 évben az LQTS-sel kapcsolatban további 10, az ioncsatornákat és szabályozó fehérjéket kódoló kandidáns gént publikáltak. A LQT3 az autoszómális dominánsan öröklésmenetet mutató BrS pathofiziológiájában is szerepet játszik-, a GPD1-L, SCN1B, SCN3B mutációk mellett (London et al, 2007, Watanabe et al 2008, Hu et al 2009). A katekolaminerg polimorfiás kamrai tachycardia (CPVT) a szarkoplazmatikus reticulum kalciumfelszabadító csatornák (RYR2) illetve kalciumkötő fehérjék (CASQ2) génjeinek mutációjával áll összefüggésben (di Barletta, 2006) (Priori et al 2001).
A strukturális, myopathiás eredetű szívproblémák közül a leggyakoribb a hipertrófiás kardiomiopátia, mely minden 500. embert érint (Maron et al 1995). A betegség kialakulásában számos, elsősorban a myofilamentumokat és szabályozó fehérjéket kódoló gének mutációi is szerepet játszhatnak. A genotipizált esetek 80%-ban a béta myosin nehézlánc (MYH7 gén), és a kardiális myosin kötő protein C (MYBPC3) mutációk mutathatóak ki. Emellett a troponin T (TNNT2), troponin I (TNNT3), α-tropomiozin (TPM1) és aktinin (ACTC1) gén mutációi is hajlamosíthatnak a HCM kialakulására (Roden et al. 2009).
Több, általános kardiovaszkuláris genetikai rizikótényező is megnövelheti a hirtelen szívhalál kockázatát. Ezek közül jelentősebb a NOS1AP, ApoE és az ACE insertiós/deléciós (I/D) polimorfizmusai.
Dr. Nagy Zsolt